isten szappanoperája..

DE régen írtam már,mert elgondolkodtam,van e értelme,tanulunk -okulunk-e belőle…

Megváltozunk e,s hányszor kell még elkövetnünk újra és újra ugyanazokat a hibákat

míg értelmet nyer mindaz,amiben hiszünk,amiért élünk.

Sóváran vágyakozunk valamire,amit talán sohasem “kapunk”meg..?

Valaki azt kérte tőlem,..-ha istent ismer,vigyen vissza..tudnom kell helyesen cselekszem -e

Előzetes beszélgetésünkkor a bőven középkorú hölgy igen kétségbeesett volt.

Ezért beleegyeztem a találkozóba…

Nos igencsak meglepődtem a jól szituált,csinos,de a fiatalságot a végletekig

hajszoló  hölgyön,nevezzük Beának.

Rendezett,s igen jónak mondható családi életet él férjével,s két felnőtt gyermekével.

“Mindig én voltam a sexis nő, a társaság középpontja..

DE….

Nos engem ez a DE gondolkodtatott el,milyen kétségbeesetten tudunk vágyni valamire,amiről azt hisszük,sokkal jobb lett volna…..

40 évvel azelőtt volt egy vőlegénye,akit a mostani,vezető pozícióban dolgozó férje miatt hagyott el.De azóta sem tudja őt elfelejteni..Nemrégiben felkutatta a volt vőlegényét,akiben még mindig azt a sármos 20éves fiút látja,akit akkor elhagyott.

Tudni akarta, miért nem tudja ennyi év után sem elfelejteni őt!

/nem szokásom mások fölött pálcát törni,de erösen mosolyogni lett volna kedvem

a “barna hajú “szőke démon” problémáján,s szivesen ajánlottam volna neki egy jó pszihológust../

Nos az utazása során több előző életükben is együtt éltek,de szegényes körülmények között.Az akkori fiatal nő.többször is elhagyta anyagi haszon reményében a párját.

A középkori várban élve,szeretője lett az egyik nemesembernek,magára hagyva párját,s gyermekét….de DE kis idő múlva mai szóval őt is dobták,egy nemes kisasszony miatt..

Az igazság házában hiába kapott nagyon is világos útravalót,a végén még sírva mondta: “hát ez hihetetlen volt”

DE a tudatáig mégsem jutott el a legfontosabb dolog…

-És feltette nekem a gordiuszi kérdést–AKKOR MOST NE HÍVJAM FEL???!!!

Virtuálisan itt kezdtem el könnyezni….

.

Lélek..,mely teremtő fényben született,vágyta megtapasztalni a Földi lét varázsát.

Az érintés selymét,a szerelem csodáját,a kín gyötrelmeit..
Gyermeki születést…ámulva a sejtelmes s félelmetes világot…
feledve éteri lényét a Földre vágyik.. melyet csak anyagi testben fedezhet fel..
feladva mindentudása isteni egységét,kiválasztja számára a közösséget, melyben
a legtöbb emberi érzést élheti át..
..mert hiába a bölcs tudás,tapasztalat nélkül mit sem ér..
emberi testében mégis rabnak érzi magát..vágyódva valami megfoghatatlan érzéssel szívében..
csillagokra nézve keresi a választ,melyet nem talál..
deja vue..,mely zavarja..hol..mikor…miért?!ismerem..ismernek..szeretek..szertenek..
gyűlölök..gyűlölnek..
HOL…MIKOR…MIÉRT:..
töpreng…vágyakozik…istent keres..
nem sejtvén isten benne lakozik..

 Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy „kis hívő”, a másik egy „kis szkeptikus”.

A szkeptikus azt kérdezi: Te hiszel a születés utáni életben?

Hát persze. – mondja a kis hívő. Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!

Hülyeség! – mondja a szkeptikus. – Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet?

Pillanatnyilag még nem tudom,- mondja a kis hívő – de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Talán lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkkal fogunk menni!

Nonszensz, lehetetlen! – mondja a szkeptikus. – Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet, hogyan is működhetne!

Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!

Hát persze, hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni. -mondja a kis hívő.

Soha sem fog működni! – véli a kis szkeptikus. – Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!

Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet, – mondja a kis hívő – de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és ő nagyon vigyáz majd ránk!

Anya!? Te hiszel egy anyában? Hol van? – kérdezi a kis szkeptikus.

Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem létezhetnénk! – válaszolja a kis hívő.

Mire a kis szkeptikus: Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!

Ennyi. Ebben minden benne van…

   Nagyon sokáig gondolkodtam ennek a történetnek a megírásán,közzétételén.

Főképpen mert így is sok gond,baj van az egész világon,s nem vágyunk még több szomorú történetre.De sajnos az élet már csak ilyen….

 Testvérpár egyik tagja, s édesanyjuk keresett meg azzal a kéréssel: próbáljuk megtalálni az okát a két testvér közötti szinte megmagyarázhatatlan gyűlölködésre.

 Szinte születésük óta tart ez az áldatlan állapot közöttük. Családjuk idegeit már felmorzsolta az állandó testvérharc..aminek az érintettek sem igazán  tudták az okát.

 Eléggé nehezen indult az egész,már majdnem feladtam,mikor megtörtént az áttörés.

 Tömören összefoglalva a következőket tudtuk meg:

Éhezve és rettegve az ismeretlentől kisgyerekként élték át a háború poklát.Emlékei a vonatról,ahol összebújva várták a megérkezést,majd ahogyan lelökdösték őket a vagonról,már sejtettem hogy nem lesz vidám ez az utaztatás.

  / Észre sem vettem,de potyogtak a könnyeim míg hallgattam,akár csak a jelen lévő  anyukának../

 Még most is olyan nagyon nehéz megfogalmaznom Nektek,összeszorul a szívem..

Nos a lényeg:

 beterelték őket a “szobába ahol fürödni kell,” de nem jön víz…a felnőttek sikításától még jobban megrémülve anyjukat keresve próbálnak feljebb jutni a már összeesett emberek testén. ..néhányan megpróbálják feljebb juttatni a gyerekeket,hogy levegőt kapjanak.. /most is köhög, furcsa szaga van,mondja szinte szenvtelenül,miközben én  megpróbálok nem hangosan bőgni /

 csak fel-fel magasabbra,csak ez volt amit akart,de az út a kishúga testén át vezette… igaz,csak egy-két másodpercnyi időt nyerve…

 Azt mondta,rögtön utána gyönyörűséges volt az a sok lélek,akikkel együtt lebegett,és  “már nem volt rossz  a levegő../ 

 Az igazság házában segítői elmondták neki,nem ő volt a felelős kishúga haláláért hiszen,nem tehetett mást.

Feldolgozni egy ilyen esetet,nem könnyű.. de remélem ilyen eset már soha többé nem fog  megtörténni.senkivel sem.

 A karácsony mindig elérzékenyít bennünket…

Álmodozunk,csodára várunk,amely talán végre velünk is megtörténik…

S a nagybetűs csodában érdemes hinnünk:

–
Mond,miért vagyok még mindig magányos-társtalan? Hiszen mióta az
eszemet tudom mindig férjre,gyerekre családra vágytam! Sőt erre
készültem,ha nem nevetsz ki érte..Hiszen ez manapság már ciki.A
barátnőim azt mondják hülye vagyok,feladnék egy jól fizetett állást a
szaros pelenkáért,és mellé egy  későbbiekben borostássá érzéketlenné
váló paliért,aki pár év múlva kutyába se vesz majd,de a titkárnőjét
annál inkább….Miért olyan férfiakkal hoz össze a sors akikre nem
számíthatok? A kalandok már nem érdekelnek.S bármennyire fontos is
manapság az anyagi biztonságot adó igen jó fizetés,nem tesz már
boldoggá!

Álmaimban gyakran látok egy gyönyörűen igéző  szürke
szempárt,amelyben csodás szerelmet látok!!Mi ez? A képzeletem vágyaim
játszanak ilyen sóváran velem?!

-Hol vagy most? Mi történik…

-…hosszú
fehér ruha van rajtam…azúrkék tengerparton állok…nekitámasztom
hátam a pálmának..susog a szél távolban …a hajó amely elvett tőlem
mindent amiért érdemes volna élnem..

-Mi az?mit vett el tőled?

-a szerelmet.. a fiamat..MINDENT!!

/
zokog,bár nem is tud róla.Szép vonású arcán a mélységes bánat
barázdáját szántják a lecsorduló könnyek… ebben az egy szóban valóban
MINDEN benne van./

Utazásából kiderült: tehetős kereskedő lányaként nem vállalta fel az egyszerű matróz

szerelmét.A
terhességet s a gyermek születését családja  segítségével
eltitkolta,majd rábízta a matróz szerelmére,aki magával vitte.Soha többé
nem látta őket.

Apja hozzáadta egy tehetős emberhez,ahol ugyan
anyagi jólétben,de érzelmi testi kihasználtságban élt.Férje ugyanis
megtudta “szégyenét”,ezért sokat bántotta testileg-lelkileg
egyaránt.Nagyon korán,fiatalon hunyt el.Senki sem siratta meg…

Érzelmileg megviselték a történtek,ezért úgy beszéltük meg,pár nap múlva folytatjuk majd.

  
  Masszőrként dolgozom,s amint kikísértem a lányt,már a kapunál várt az
egyik vendégem. Már éppen szabadkozni akartam a pár perces csúszás
miatt,mikor tudatosult bennem a látvány!!

Mind a ketten sóbálványként meredtek egymásra!!!!

Egy szürke szemű “fiú”   / elváltan egyedül neveli kisfiát / s egy fehér kosztümös hosszú hajú lány……

Az idei karácsonyt már együtt töltik…..

Higgyünk a csodában,mert  értünk is eljöhet  a karácsony csodája…..

SZERETETBEN BÉKESSÉGBEN GAZDAG KARÁCSONYT KÍVÁNOK NEKTEK!!!

Neked,mi
a véleményed?

Talán
„emlékező” sejtjeinkből merítjük ezen emlékeket? Vagy
őseink által élt életek emlékképei bukkannak fel agyunk rejtett
„dobozában”…

Mennyi
megválaszolni való kérdés,amelyre talán sohasem kapunk
magyarázatot.

Mint
ahogyan arra sem,miként lehetséges a következő történet:

Szimpatikus
40-es férfi,/nevezzük Andornak/ egy emlékkép felbukkanása miatt
kérte a segítségemet.

Álmaiban
gyakran szerepelt egy körülbelül 5-6 évesnek tűnő,szőkés-barna
hajú kisfiú.

Átható
kék szemeivel lehetetlen volt elfeledni a gyermeket.
Gyere…hallotta álmában többször is a hívó szót. Gyere
értem…

Eleinte
csak ritkán álmodott evvel a nyugtalanító fiúcskával,majd egyre
sűrűsödtek álmai.

Olyankor
egész nap ingerülten dolgozott egy nagyvállalat menedzserekén.

Jó
anyagi körülmények között élt feleségével Magdával,ki
vidám,szerető,gondoskodó társa volt az élete minden területén.

Két
gyermekük volt, az „amerikai álom” szerint egy kislány és egy
kisfiú.

Munkahelyén
megbecsülték,tehát minden adott volt,hogy elégedett lehessen
életével.

Csak
azok a fránya álmok ne lettek volna!

Egyre
zaklatottabb volt,bár nem értette miért.

Magdival
elég régóta ismertük egymást,s elmesélte milyen ingerült lett
újabban a férje.

Jó
házasság volt az övék,őszinték voltak egymáshoz. Tehát Andor
elmesélte álomélményét feleségének.

Hónapokon
keresztül őrlődött,majd felkerestek egy megyeszerte ismert dokit.
Ő arra a következtetésre jutott,hogy tudat alatt rendkívül félti
gyermekeit.

Egy
év is elmúlt,de az álmok megmaradtak.

Gyere….sírós-ijedt
hangon, gyere…

Magdi
egy masszázs közben hozta fel,esetleg megpróbálhatnánk az
utaztatást,hátha segítene …

Megbeszéltük
az időpontot,amely mindhármónknak megfelelt.

Igencsak
izgatottak voltunk mind a hárman.

Eleinte
kissé nehézkesen indult a dolog,mert Andor feszélyezve érezte
magát,de aztán igencsak belelendült.

Szavai
gyorsan peregtek,s igencsak sajnáltam,hogy nem kértem engedélyt
hogy magnóra vehessem…

Két-három
„jelentéktelennek” tartott élete után elérkeztünk a
lényeghez:

„…..lovon
ülök…páncél van rajtam…rohadt páncél…piszokul melegem van
benne….nehéz hordani…

-hová
tartasz?

-….jövök…./nehezen
szusszan,így nem értjük hogy honnan./

-megyünk
haza végre…

-Hol
van a „haza”? Hol laksz?

-a
testvérem birtoka…övé…! /fintorog és grimaszokat vág, ami
rettenetesen murisan hat! Magdi idegességében halkan felsikkant a
folytott nevetéstől.

De
kár hogy nem vehetem föl….

A
következőkben nem akarlak untatni a részletekkel,tehát a
következő derült ki,ami már nem is volt olyan vicces!!!

A
testvére birtokán éltek,mert ő volt az idősebbik. Ő örökölte
a birtokot,mindent.

Ezért
aztán roppant módon irigyelte testvérét mindenért,amije csak
volt. A családjáért különösen…

Vadászat
alkalmával megölte testvérét,balesetnek álcázva.

A
testvére kisfiát / ……..„ te jó isten,ő az álombéli
kisgyerek…/

bezárja
egy helyre / nem mondta el hogy hová!!!/s azt mondja neki, érted
jövök nemsokára,maradj itt!!!

Persze
soha többé nem ment érte. Átbeszéltük a dolgokat. Nehéz volt.

Nos
tömören ennyi lett volna a története,ha nem folytatódott volna
olyan furcsán!!!

Kis
idő múltán cége nagyobb adományt adott egy gyermekotthonnak.

A
gondozott gyerekek műsorral köszönték meg,s megdöbbenten látott
egy 5 éves fiúcskát, átható kék szemekkel….

Ma
már három gyereket nevelnek Magdival………..

Nna,ezt
már nehéz megmagyarázni….

Röviden
álljon itt az ő utazásának története:

Előző
életében 10 éves kisfiú. Neve: Kovács Kristóf.

Földjeik
vannak, rajta „kupolás” ház. Nem jár iskolába, nevelőnő
tanítja. Van egy kishúga, akit nagyon szeret. Édesanyja neve Éva,
és ő nagyon-nagyon szép, jellemezte az utazása során.

Napszámosaik
vannak, akik a földjeiken dolgoznak. Határozott hangon beszél a
gyönyörű és illatos tájról. Megjegyzi, egészen más illata van
a levegőnek, mint most.

Halála
nagyon fiatalon következik be, háborúban golyót kap. Fájdalmas,
mondja, nem olyan, mint a filmekben.

A
fényoszlopban megkönnyebbül, érzi-látja a fényoszlopon kívül
a férjét. Kézen fogja, s arra kéri: Ne láncolj magadhoz.. engedj
el. Neked is könnyebb lesz, nekem is!! Szeretlek és mindig is
szeretni foglak, de engedj el!!

Bogi
könnyei ezalatt folyamatosan potyognak, s bár már nagyon sok
megindító történettel találkoztam utaztatásaim során,én sem
bírtam ki könnyek nélkül.

Sír,
közben mosolyog.

Amikor
rá kérdezek mi történik, könnyekkel, de mosollyal az arcán
feleli: veszekedik velem!!

Elmondja,
hogy mi történik, miket mond neki, de ha megengeded kedves olvasóm,
ezt inkább intimitásuk miatt nem mondom el.

Nehezen
vesz búcsút a férjétől, nagyon megható a búcsújuk.

Az
igazság házában két férfi segítője várja.

Laci,
a férj őket is megkéri, vigyázzanak Bogira.

A
segítők megígérik, hogy mindig a segítségére lesznek, ahogyan
eddig is.

Csak
most már tudatosan is kérheti a segítségüket, támogatásukat.

Amikor
befejeztük az utazást,azt mondta:

…mit
csináltál velem? .. hogyan lehetséges, hogy éreztem a keze
melegét, az ölelése erejét, az illatát!!!

A
megkönnyebbülés könnyei után, úgy jellemezte a közérzetét,
olyan mintha egy hatalmas súlytól szabadultam volna meg, ami a
mellkasomat nyomta eddig.

Sírt
és nevetett egyszerre, s olyan boldog szinte eufórikus jókedve
lett. Bár talán nem ez a legjobb szó rá.

Öröm
volt látni a boldogságát, amiért ha csak kis időre is, de újra
együtt „lehetett” imádott párjával.

Könnyebb
volt a hiányát feldolgoznia.

Később,
amikor pár hét múlva találkoztunk bevásárlás után, elmondta,
hogy sokkal jobban érzi magát.

–
Mióta nálad voltam,azóta sokkal békésebbek a napjaim-éjszakáim.
Már nem fáj olyan elviselhetetlenül. Sokkal jobb az élet. Már
tudok mosolyogva emlékezni!!

Kedves
olvasóm, hát ezért éri meg.

Te
utaznál velem?

Ha
megengeded, elmesélek neked egy-egy történetet, amely nemrégen
esett meg egy kedves ismerősömmel.

Még
csak látásból ismertük egymást, s épp csak köszönő
viszonyban voltunk, mert nemrégen költöztek a környékünkre,
amikor hallottuk, hogy az általa imádott férje Laci elhunyt.

Mint
később kiderült, súlyos agresszív kór támadta meg.

Felesége
Bogi, éjjel-nappal mellette volt, ápolta, s tartotta benne a
lelket.

Lévén
szakképzett nővér, tudta hogy ebből nincs gyógyulás, mégis
reménykedett a csodában!

Hiszen
nem „csak” a férje, hanem a legjobb barátja „akarta”
egyedül hagyni őt.

Őt,
és az egyetlen fiukat.

Hosszú
és szép házasság állt mögöttük, anyagi és erkölcsi
megbecsüléssel, egymás iránti mély tisztelettel, s nem múló
szerelemmel.

S
ezt a szerelmet s barátságot nem engedhette „elmenni”!!

–
…Nem mehetsz el Laci!! … hallod?..nem hagyhatsz itt!! .. NEM
ENGEDEM!! .. hallod? .. nem hagyhatsz magamra… ezt nem teheted meg
velem!!

Pedig
az eszével tudta, hogy nincs remény, sem idő…

Kollégái
kérve – kérték, ..Bogi engedd el végre, engedd.. ne tartsd itt,
nem látod, hogy szenved?!

De
ő nem és nem eresztette.

Perelt
Istennel, a világgal, mert ez történik velük.

Nem
akarta elfogadni az elkerülhetetlent.

Csak
ült mellette, s emlékezett a közös életükre..

Minden
az eszébe jutott, ami megismerkedésük óta történt.

Minden.

Az
első találkozás, az első csók, az első apró torzsalkodás, az
első kibékülés..

Az
esküvő,majd egyetlen imádott fiuk születése.

A
közös bulizások. A közös vállalkozásuk, a sikerek, a
csalódások, s minden, amit csak átéltek, s ami családdá
kovácsolta őket!

Fogta
a kezét, tekintetével simogatta az arcát, miközben férje már
régóta nem ismert fel senkit-semmit.

S
ekkor megértette!

Felfogta.

El
kell engednie őt.

Bármennyire
is fájt.

Megsimogatta,
megcsókolta az imádott arcot, s a fülébe súgta: már elmehetsz
Lacikám..

Férje,
mintha csak erre várt volna, pár pillanat múlva befejezte földi
életét.

Bogi
fájdalma elmondhatatlan volt, s egyfajta öntudatlan állapotban
csinálta végig a temetést.

Képtelen
volt elfogadni, hogy már nincs itt vele, velük…

Hiába
a család, a barátok, kollégák támogatása,segítsége, az
egyedüllét elfogadhatatlan volt.

Mégsem
tudott beletörődni a történtekbe.

Ahogy
telt az idő, jókedve, vidámsága visszatért ugyan, de csak amíg
egyedül nem volt.

Otthon,
esténként „érezte férje jelenlétét”, mintha vele lenne.

Bár
tudta, ez csak a vágy. Szinte naponta álmodott vele.

Az
eltelt 4 év alatt történtek érdekes, néha megmagyarázhatatlan
dolgok, vele, és a fiával is.

Ezekről
csak később beszéltek egymással. Féltek attól, hogy a másik
hülyének nézi.

A
fia, barátaival autóval kirándulni mentek. Ő általában hátul
ült a barátnőjével és soha nem kapcsolták be a biztonsági
övet. Egyszer csak úgy érezte, mintha az édesapja hangja azt
mondta volna: .. kapcsoljátok be az öveket, s menjetek lassabban.

Bekapcsolta
hátul a biztonsági övet, s szólt a sofőrsrácnak, hogy
lassítson.

Társai
kinevették: …mióta vagy ilyen beszari ?

Pár
kilométer után egy szemből előző autó miatt árokba csúsztak.
Hála istennek kisebb sérülésekkel megúszták, egyedül neki nem
lett semmi baja, hála a bekapcsolt övnek.

Amikor
egy véletlen beszélgetés során tudomására jutott Boginak, hogy
mit csinálok, megkért arra, hogy próbáljuk ki.

Bár
a szokásos „én nem igazán hiszek benne” – kijelentés nem
maradhatott el, megbeszéltünk egy időpontot.

Röviden
álljon itt az ő utazásának története:

folyt.köv.