Álljon
itt néhány újabb történet, ami nagyon érdekes befejezéssel
szolgált.
Egy
baráti házaspár, Nina és Viktor ki szerette volna próbálni az
utazás élményét.
Először
a férj vágott bele.
Körülbelül
6-7 életét néztünk meg, de minek?!
Jelenlegi
életükről röviden: gyermekük nincs, jó anyagi körülmények
között élnek, de állandó párharcban egymással. Se vele, se
nélküle jellemzi őket. Ismerős ez a helyzet?
Élete
java részében magányosan, társ nélkül élt. A magány,
egyedüllét állandósult még akkor is, amikor volt családja.
Keresett-kergetett egy álmot, életeken keresztül, de a gyakorlati
megvalósításhoz nem akart nekilátni, mert “majd csak lesz
valahogy Mucikám”.
Baromság,
ez az egész egy nagy baromság – mondta a végén. Sokkal egyszerűbb
másokat, vagy a körülményeket hibáztatni, mint
felelősségteljesen cselekedni.
Na
igen!
Sokkal
könnyebb a sorsot kárhoztatni, mint a saját tehetetlenségünket
beismerni!!
Talán,
ha időnként vennénk a fáradtságot, és a TV helyett sétálnánk,
beszélgetnénk, elindíthatnánk egy folyamatot, ami közelebb hozna
egymáshoz, s a való élethez ahelyett, hogy egy olyan
életről-társról álmodozunk, amilyen álmainkban szerepel.
Tévéből,
könyvekből, tanfolyamokból csak elméleti tudást szerezhetünk,
de úszni csak vízben lehet!!
Fájdalmas
látni, tapasztalni, hogy felgyorsult világunkban milyen sok
párkapcsolati problémával küszködő ember van.
Nem
tanultuk meg, vagy elfelejtettük az egymással szembeni toleranciát,
türelmet, megértést. Az emberek nagy része más akar lenni, mint
ami!
A
hölgytársak nagy része a ma divatos szingli életmódot
“választja”. Arról “papolnak” ők a belső
értéket keresik leendő társukban, de sajnos a tapasztalat mégis
inkább az anyagiak felé mutat!
Így
kérem nem lehet igazi társat választani!!!
De
szerencsére, még vannak, akik tudnak változni!
Egy
kedves barátnőm elpanaszolta: barátjával régóta együtt vannak.
Jó a szex, meg minden, de…
Szóval
ez a kis szó késztette arra, hogy utazni akarjon.
A
következőket tudtuk meg:
Bea
tökéletes leírást adott egy ókori településről. Szabályosan
röhögve ismerte fel mostani barátját, az akkori társában.
Peti
az ókori Rómában “tengette” napjait. Eszem-iszom,
dínom-dánom, politikai intrikák. Így teltek napjai.
Bea
a kitartott kurtizán szerepét töltötte be mellette.
Az
anyagi biztonság volt, ami mellette tartotta. Mivel árulást
követett el ellene, kegyetlenül megverte, majd elvágta a torkát.
(Talán
ez lehet a lány fulladásos-pánikrohamainak oka?)
Az
igazság házában megtudta, több közös életük is volt már, s
nagy zöme hasonló identitású volt. Mivel egy közös életükben
sem tudták lezárni, megoldani közös “adósságukat”,
újra összekerültek.
Mostani
életükre is jellemző, hogy párja csalással vádolja őt,
alaptalanul s olyan sérelmeket hánytorgat fel, amik meg sem
történtek!
Vajon
a tudat alatti emlékei miatt viselkedik így?
Mindenesetre
érdekes motívációra következtethetünk Bea évek óta tartó
fulladásos rohamaira, amire az orvosok nem találtak szervi okot.
Mivel
szeretett volna tovább utazni, a következő életéből az
alábbiakat tudtuk meg:
Középkorú
halászatból élő férfi volt, aki a tengeren vesztette életét.
Halászat közben kiesett a csónakból, majd belefulladt a tengerbe.
Társa perlekedő némber volt (ő nevezte így), nehézkesen éltek,
mert az ő igaz szerelme a végtelen tenger volt, amely a szabadság
érzését adta neki.
Elmondása
szerint csodás, félelem nélküli volt a halála. Boldog volt.
Megindító
volt számomra, ahogyan kifejezte magát: ..”végre
hazamegyek..”
Kínai
fiatal nőben testesült meg újra, aki tökéletesen “írta le”
milyen a kimonó, hány részből áll, s szavai szerint iszonyúan
nehéz és kényelmetlen.
Fárasztónak
nevezte, hogy csak tipegni tud, s órákig tart mire elkészül az
öltözékével, s az arca kifestésével.
Ebben
az inkarnációjában alázatot kellett tanulnia.
Férjhez
kellett mennie egy olyan emberhez, akit a szülei választottak
számára, vagyon a vagyonhoz elve alapján.
Szülei
kereskedők voltak, de a leendő férje bár nemes volt, a rangjához
az anyagiak hiányoztak. Az ő családjának a társadalmi
felemelkedést hozott a nász, férjének több pénzt, amivel jobban
szolgálhatta hadurát. Neki unalmat és beletörődést a
megváltoztathatatlanba.
Nagyon
meglepő volt az az aprólékosság, ami ruházata, sminkje, s
lakóhelye leírását jellemezte.
Élt
Írországban, ahol a táj szépségét oly élethűen mesélte el,
hogy kedvem lett volna azonnal oda utazni.
Elmesélte
a fű csodás smaragdzöld színét, amelyhez nincs fogható sehol
másutt, a szél fagyosságát télen, amely mégis a szabadság,
függetlenség érzését hozza, s az ember csodálatát az elemekkel
szemben.
A
nehéz, küzdelmekkel teli hétköznapi életet, a szabadságvágyat,
amit csak egy elnyomásban, de nem leigázott igaz ír ember érez.
Csodás
élet volt.
Valahol
mindannyian vágyunk egy olyan “elvesztett” életre, amely
ilyen csodás sóvárgást vált ki belőlünk.
Egyik
életében találkozott egy férfival, akivel rövid, de igaz
szerelemben éltek. Férje jólelkű, igaz ember volt, aki mindent
megtett családja boldogságáért.
Rövid,
pár évig tartó házasságuk maga volt a földi mennyország…
Nemrégiben
megismerkedett valakivel, akinek a szemébe nézve ismerős érzések
keltek benne.
Ma,
együtt élnek, s családalapításon gondolkoznak.
Néha
a sorsunk összehozhat bennünket valakivel, aki olyan mély
összetartozás élményét kelti bennünk, amelyre nem találunk
magyarázatot. De szerintem erre nincs is szükség!
A
fontos az, hogy megtaláljuk azt a lényt, aki igazi lelki társunk
tud lenni életünk minden pillanatában!
/ folyt.köv/
